Az önközpontúság nem vezet el az ember jóllétéhez
Egy nagy, összetett szerves rend fontos része vagy. De nem minden van teérted.
Tegnap egy mérföldkőhöz érkeztem. Nem eget rengető, de számomra fontos mérföldkőhöz.
És nemcsak én érkeztem meg ide.
Hanem egy cég is. Egy 12 európai országban jelenlévő cégcsoport magyar leányvállalata. Annak bevállalós ;-) vezetőjének köszönhetően.
A nagy, nemzetközi cégek már régóta szerveznek csapatépítő kiruccanásokat, ahol -az általában elkötelezett és keményen dolgozó-, sok száz munkatársnak különböző programokat szerveznek, kis - és nagy csoportokban. Nem hiányzik az ilyesmikről a sport tevékenység, de az esti buli és lazulás sem. Az ilyen rendezvényeken az egyéni munkavállaló jólléte, a csapaton belüli együttműködés és bizalom erősítése kerül a központba.
Gyakran külsős előadókat is hívnak, ún. motivációs beszédeket tartani, különböző témakörökben.
Így lettem én tegnap egy 250 fős informatikai szolgáltató cég motivációs előadója.
Az én életemben azért érdekes pont ez, mert olyan embereknek adtam elő, akikhez hasonlókkal dolgoztam azelőtt, évtizedeken át. A munkatársaimmal együtt az üzleti igényeket fordítottuk le az informatika nyelvére, a stratégiaalkotással kezdve, a különböző szintű tervezéseken át, egészen az implementációig. Túlnyomó többségben még nem létező, innovatív informatikai megoldásokat a semmiből kigondolva, és aztán projekt alapon meg is valósítva. Esetleg komplex, sok száz informatikai alkalmazásból, infrastruktúrából, folyamatból, adattárból álló, sűrű hálózatot alkotó, belső és külső rendszerek különböző célú optimalizálása volt a feladatom, feladatunk. A legnagyobb magyar és nemcsak magyar cégeknek.
Szóval mindenképpen hazai pályán éreztem magam, a “sajátjaim” között. Bár a jelenlévők közül senkit sem ismertem.
Az életem úgy szerveződött, hogy szerencsémre van már pár ilyen, teljesen különböző terület, amihez egészen szorosan tudok kapcsolódni, és ettől telítettebb, érdekes életet én a magam számára nem igen tudok elképzelni.
Nem arról szólt az előadásom, hogy hogyan kell jól kertészkedni, hanem hogy MIK a jelen világunk húsbavágó problémái, és MIÉRT lehet gyógyír jó párra közülük az egyszerűnek tűnő, de nagyon is összetett kertészkedés. Nemcsak egyéni, hanem társadalmi szinten is. Nemcsak biológiai/testi, hanem szellemi/lelki síkon is. Rengeteg tényadatra támaszkodott az előadásom, hiszen az az informatikusi, -de ma szinte az egész- világ nagyon racionális, a számokból, esetleg az arányokból ért leginkább. De van már miből dolgoznom, sőt, inkább az a gond, hogy hogy adjam mindezt elő egy órában? Sok minden összegyűlt az elmúlt évek másodlagos kutatásai, olvasmányai, gondolkodásai során. Az emberi egészség problémáitól kezdve jutottam el -egyébként nagyon természetes, logikus úton-, a paránylényeken, a növény-, állatvilág, az ökoszisztémák egészségi problémáin keresztül egészen az EGYÉN és a TÁRSADALOM egészségi problémáiig. Nem kihagyva a gazdasági szerveződéseket sem. Nem teljeskörűen, de igyekezve átfogóan, egy összefüggő egységben kezelve. Egyszerűen adta magát az út, egyik a másikából következett, végtelen kapcsolódási ponttal és visszacsatolással. (Nem is értem, hogy hogy nem jut el mindenki legalább ugyaneddig, hogy állhat meg egy ponton? Őszintén nem értem.)
Hogy miért volt a tegnapi teljesen más megközelítésű motivációs beszéd, mint amiket a cégek általában tartatnak neves motivációs előadókkal?
A szokásos motivációs beszédeknek a célja a munkatársak jóllétének javítása, sokféle megközelítésből. Nem titkolva azt sem, hogy a munkáltató is jelentős mértékben profitál a munkavállaló stabilitásából, a munkájához szorosan nem köthető egyéni fejlődésből.
Viszont:
Én nem jóllét-javító termékeket vagy szolgáltatásokat javasoltam. Más előadók sem ilyen direktek, talán a kezdetekben előfordulhatott ilyesmi is.
Nem valamilyen testi vagy lelki személyi edzést ajánlottam, testi és/vagy lelki önfejlesztési tevékenységgel a középpontban, külső segítség bevonásával vagy anélkül.
Nem igyekeztem valamilyen különleges, egyedi teljesítményre sem késztetni a hallgatóságot, nem biztattam őket, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból, és egy, a napi munkájukon/életükön kívüli sikerélmény segítségével lépjenek egyet az önismereti útjukon.
Nem is arról beszéltem, hogy az ott ülők egyszeri jótékonykodásokkal milyen kitűnően tudnák segíteni a közjót. Ezek nagyon jó kezdeményezések, és fontos, hogy legyenek, de általában sajnos csak laza kapcsolódások valami “jó ügyhöz”, ritkábban önkénteskedési akciókkal tarkítva. A hatásuk gyorsan elillan, és sajnos mindkét oldalon.
A fentiek mind-mind nagyon hasznosak. Fejlesztik az egyént. És az egyén viszonyát a többi emberhez. Intra- és interperszonálisan. Ember-ember relációban.
Én másra biztattam az ott ülőket. És kaptam minderre felhatalmazást, úgy, hogy nem volt egyeztetve a mondanivalóm. Ezt a nagy fokú bizalmat külön köszönöm!
Én HOSSZÚ TÁVÚ ELKÖTELEZŐDÉST javasoltam.
Nem saját magunk iránt, hanem a nem-emberi ÉLŐLÉNYTÁRSAINK iránt.
Az ÉLET védelmében.
Mégpedig az egyszerűnek tűnő KERTÉSZKEDÉS által.
Ez az elköteleződés nem egy újabb pipa a bakancslistán. Nem egy kéthetes teljesítménytúra, kicsekkolás a munkából. Nem egy testi/lelki elvonulás. És nem is egy gyorsan cserélhető, bár valóban felemelő, de instant élmény.
Ez MEGÉLÉS. Megélése egy természetesebb állapotunknak. De ehhez szükség van a hosszú távú felelősségvállalásra. Mert az élőlénytársaink élete nem egy projekt.
És az egyáltalán nem baj, ha mi is kedvezményezettjei vagyunk a saját elköteleződésünknek. Hiszen az élet szövetében nekünk is helyünk van. A kedvezményezettből gyakran táplálék lesz, az egyik élet elmúlásából születik egy új.
Sajnos még mindig azt gondoljuk, -mert ezt tanították nekünk-, hogy miértünk létezik minden a világban. Pénzért minden eladható és meg is vehető. Ennek, a gazdasági racionalitás által vezérelt szerveződésnek mindig és mindenkor mi vagyunk a középpontjában.
Még a motivációs előadó is a mi egyéni fejlődésünk miatt jön, és mond, egyébként okos, sőt hasznos dolgokat.
De én nem a hallgatóság miatt mentem. Bár őmiattuk is, természetesen :-).
Azért mentem és arról beszéltem, hogy ideje végre felfognunk, hogy MINDANNYIAN RÉSZEI VAGYUNK EGY GYÖNYÖRŰSÉGES EGÉSZNEK, és a nem-emberi élőlénytársaink nélkül nem maradunk meg.
Eljött az ideje, hogy gondoskodjunk róluk, és ebben minden egyes embernek van lehetősége. És feladata.
Fontos, hogy rögtön azután, hogy ezt mélységében megértettük, cselekedjünk is!
Beszélni már rég nem elég, egy ideje már csak forgunk körbe-körbe, keressük a mindent megoldó, azonnali, külső csodákat.
Arra szocializáltak minket, hogy kizárólag a dicső felfedezésekben, találmányokban, a radikális változásokban, és a forradalmi történésekben higgyünk.
Pedig az ÉLET, az élő természet nem ezt mutatja, sőt, pontosan ennek az ellenkezőjét. A tektonikus mozgások, a hirtelen, nagy változások, -bár előfordulnak-, inkább zavart okoznak a természetben.
A hosszútávon életképes, stabil változást eredményező megoldások az egyszerű, mindennapos, józan és kézenfekvő megoldások.
Az élet egyszerű szentségei.
A kertészkedés ezek közé tartozik. Rengetegen tudják művelni, összességében nem is kis területen. Hiszen az Európai Unió országai közül hazánkban él arányaiban a legtöbb ember kertes házban. 67,7%-unk, összesen 2,8 millió lakóházban.
Csak el kell kezdeni.
Hálásan köszönöm Popovicsné Koncsos Brigittának, az E.ON Digital Technology Hungary Kft. Ügyvezető igazgatójának a megtisztelő és bátor meghívást. A csapatnak pedig az értő figyelmet.
Kimondottan felszabadultan éreztem magam tegnap. Nagyon sok csillogó szempár tükrözte vissza az amúgy elég sűrű és egyáltalán nem könnyű mondandómat.
Ez reményt ad.
Nincs még minden veszve, bár már nagyon sürget az idő.
Tapasztalom a Patikakert mindennapjaiban. Sajnos.
Szeretettel, Márti.
Ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzéseimről, iratkozz fel az ingyenes Blog értesítőre!
Ha szeretnéd támogatni a munkámat, kattints az alábbi gombra.